Úgy hiszem és a tapasztalataim is azt mutatják, hogy abszolút nem lehetetlen egy kiegyensúlyozott kutyával családtagként és tényleges társként együttélni békében és harmóniában. Nem hiszek a tekintélyelvű nevelésben, ahogy a fizikai kényszert vagy fenyítést gyakorló képzési tematiákban sem. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy valahol  meg kell húzni a határokat. Hogyan tedd ezt úgy, hogy kutyád ne félelmből vagy frusztrációból fogadjon szót? Hogyan építs vele kapcsolatot úgy, hogy kényszer nélkül is szépen viselkedjen azokban a helyzetekben, amikor ez tőle elvárható? Kölyökkutyádat hogy építsd fel úgy, hogy ne személyzet vagy hatalmaskodó falkavezér légy számára, hanem egy igazi társ? Igazi kutyássá válni nem is olyan nehéz, mint gondolod.